Már egyszer azt írtam, hogy nem fogok több elvont-gondolkodós postot írni... Tévedtem. Megint kedvet kaptam hozzá...
Kedd délelőtt, lyukasóra. Mit lehet ilyenkor csinálni? Üljek be tanulni az E-be? Áhh viccnek is rossz. Van majdnem 2 szabad órám, elindulok gyalog valamerre. Csak úgy spontán. majd a Kármán előtt érkezik egy ötlet: sétáljak el a Feneketlen tóhoz. Nem gondokodom egy percet sem, irány a tópart! Nem ez volt az első, és nemis az utolsó hogy ott kóválygok el egy lyukasórát, hisz közel van, hangulatos, és egy kicsit kiszakít a városi nyüzsiből.. Ott is vagyok hamar. Kevesen vannak. Az idő borús, lóg az eső lába... Leülök az egyik padra, a környéken egy lélek sincs. Szól a zene a fülemben. Épp Fluor Filigran: Október című száma következik (lent mellékelve)... Még nyáron találtam ezt a számot, főleg a refrénje fogott meg, a versék jelentésére valahogy nemis figyeltem eddig különösebben. Most valahogy megragadott... Ebben a hangulati állapotban probléma nélkül hatolt az agyamba, és "kábított el" egy kicsit...Vége, nyomok egy visszát. Kezdi előről. Csak meredten bámulok magam elé. Néha egy-egy ember elsétál előttem. Elnézek balra. A látvány egy mosolyt csal az arcomra. Pont amellett a füves terület mellett ültem le, ami 1-2 szép pillanatra emlékeztet :) Bár akkor sütött a nap, most meg az eső kezd esni. Közben vége az Október-nek. Kicsit keresgélek a playlistemen. Megvan! Tankcsapda-Örökké tart. Adok rá egy kis hangot.
"Ha nem hiszed el hogy az élet,
Tényleg örökké tart,
Hiába úszol belefulladsz pedig,
Ott van a másik part."
Jó kis zene, a kedvenc TCS számom. Közben ismét egy repp zene (Stigma:Örökké) szövege jut az eszembe, afféle mentális válaszként erre:
"Egyszer minden véget ér ám van mi szebbe csaphat át
a bennünk lakó lélek az, mi ennek szab határt"
Próbálgatom összefűzni a két gondolatsort. Pár percet agyalok rajtuk, majd tovább lép a zene... Úgy döntök, lassan visszaindulok. Hideg van, esik az eső, éhes vagyok, és különben is... gépelemek gyakom lesz. Még körbejárot a tavat. Ellenkező irányba, mint legutóbb mikor arra sétáltunk. Lassan kiérek a Móricz-ra. nagy a nyüzsi, fapofával jönnek-mennek az emberek. Én meg sokadszorra is benyomom az Október-t, minig egy picivel többet értek meg belőle... Közben InterFunk egyik számának egyik részlete jut eszembe:
"Orrba-szájba andalog a szmog, szürke köntsében,
Mechanikus melléktermék jelét érzékelem a mélyben
a járdán a rohamot, a zebrán átkelő diákot
a bukdácsoló részeget, a híd alatt alvó punk-ot
és a virágot, ami a repedésekből táplálkozik,
büdös benzingőzbe nyitja szivárványszínű szirmait.."
Rohan mindenki. Én is az Egyetem felé veszem az irányt. Nemis gondolkodok, melyik úton menjek. Csak úgy megyek. Huhh... A Lánymányosi út. öntudatlanul fordultam be. Elmegyek a Teaerdő előtt. Zárva. Pedig szívesen beültem volna egy "Ballagó idő"-re. Hiszen időm az van még... Olyan érzésem van, mintha egy visszafelé forgó filmnek lennék a részese. Mint amikor kissrác koromban röhögtem azon, mikor tekerem vissza a videókazettát. Vagy amikor nem értettem egy részt, visszatekertem, majd újra nyomtam egy play-t... Furcsa. Na, még egyszer Fluor Filigran: Október. Csak a változatosság kedvéért. Megyek Gépelemek gyakra...
Na és akkor az a zene, amit 1,5 óra sikerült legalább 10x meghallgatnom:
Fluor Filigran: Október (Közr: Nap)
Elszállt az örömöm, a bánatom a századom, hé, ébredj fel
A tükörben a fájdalom csak egyre nő, az álmokkal, az évekkel
Megyünk előre, kirajzolódom benned, én a szemedben még látom
azt az ártatlan embert, apró csodákat, mit rejtesz, tanításokat, mit nem írnak le kezek, miktől később a legszebb lesz, mik ma nekünk túl nehezek, ha csak a negyedén úr leszek,
magammal viszlek, részeg október, figyelj, mert engem többet nem szánsz viccnek,
Megint mit tettünk, most nézd meg, milyen idegen lett minden
Egymás mellett beszélünk el, és még furcsa, hogy nem értem
És még furcsa, hogy nem érted Te, hogy eddig sem értette
Meg senki, miért kell mindig több és miért nem elég ennyi
(Refrén) Nap:
Rég elhittem, csak az hős, ki a vesztét hívja
Kit csak úgy győzhet le bárki, hogyha ő akarja
Már látom, nem szégyen, ha elbuksz testvér
Hisz talpra állsz, bármennyi sérelem ér
Nap:
Ezt már nem is te emészted, hanem ez emészt téged...
Azt hisszük, velünk nem történhet meg, ránk annyi minden vár még
Bármikor elérhet a vég, vaksötétségben nincsen árnyék
Utánad kiálltok, kérlek várj még, hallasz? miért is hallanál
Hisz más utakon ballagsz, poros lábnyomod is messze jár
A csillagokkal táncolnál, újjászületnél, álmod száll
a holdnak sötét oldalára, az éjjel halk zajára
monoton és rideg, de ma ez ringat, így megtalálja
mi az ember vágya, ki az, ki a sarat állja
Félek, mint rabtól a zárka, mi van ha böjtöl a bőség
Elveszik a részlet ott, hol egyhangú az egység
Héé, a hazugság nem mentség, tessék, vedd el, itt a lelkem
Mindegy, mit csinálok, reggelre úgyis elfelejtem
Refrén
