Elindult a hatodik félév, ismét kelhetek korán, és koptathatom az egyetem padjait. Az elmúlt időszak sok-sok csalódással járt, de most magamat kipihenve, újult erővel, és egy másik mentalitással igyekszem belevágni a sűrűjébe, és maximális teljesítménnyel begyűjteni a felvett 27 kreditből legalább 27-et... :)
MIntha egy sinus-görbén haladnék, a lelkiállapotom a "Failed" posztnak a teljes ellentéte. Optimistán, jókedvűen jártam be a héten az órákra, egyre inkább magam elé képzelve a célomat, hogy "Gépész leszek" Persze 1-2 előadást megfeleztem, mert szóról-szóra ugyanazt írták a táblára, amit én tavaly a jegyzetbe, így aztán nem láttam sok értelmét, hogy maradjak... Tanulmányi szempontból a hét csúscpontja a csütörtök délutáni, "Elektronikus járműirányítási rendszerek" című tárgy volt, ami arról szól, hogy hogy & miként működnek az elektromos dolgok az autóban, az aktív/passzív biztonsági rendszerek, ABS, EBD, légzsákok, és egyéb elektronikus kütyük. Szerintem ez lesz idén a kedvenc tárgyam.
Az első hetem a szokásos, BME rendszerben (Buli Minden Este) telt el, ez sajnos csak az első héten volt így, mivel még nem nagyon volt mit tanulni, de ez már változni fog, a Bekattanásigtanulok Minden Este rendszerre. Ugyanis rájöttem, hogy a Farm elmélet alapvető dolog a tanulásban.
Hogy mi az a Farm elmélet? A Farm elmélet lényege, hogy mindent folyamatosan, amikor az ideje van, akkor kell csinálni. Képzeljük el például, ha a farmer nem tavasszal veti ez a búzát, hanem mondjuk az aratás előtt egy héttel, majd bőszen gondozza, öntözi, minden idejét rászánja. Na de lesz-e így mit learatni egy hét múlva? Bármennyi energiát fektet bele, sajnos nem. Ellenben, ha tavasszal veti el, kényelmesen, nyugodtan gondozza, locsolja a veteményt, lesz mit learatnia. Nos, ilyen az egyetem is. Nem véletlenül "szorgalmi időszak" a szorgalmi időszak neve. Most kell elvetni, és gondozni "azokat a magokat", amiket mejd vizsgaidőszakban "learatunk". És ha a ZH-k előtti hétvégén akarom majd mindezt, nem lesz idejük kikelni.
A nagy "földművelés" mellett természetesen folytatom a sportot, igyekszem több időt tölteni az emberekkel, aktív társasági életet élni, és ha sikerül, akkor dolgozni is...
Este meg Zorall koncert, biztosan király lesz... ;)